A szentesi, mai nevén Rigó Alajos Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény története az 1878-as évig nyúlik vissza. Ebben az évben került a református egyház kezébe a majdani gyermek otthon telke, rajta egy házzal, templomépítés céljából. Az egyház viszont az anyagi javak hiányában a meglévő sarki épületből templom helyett egy tantermet alakított ki. 1890-ben a telek a Deák Ferenc utcai fronton bővült egy új épülettel, ezáltal 3 tanteremmel és több, mint 60 évig folyamatosan az oktatás szolgálatában, iskolaként működött.

Az 1963-as év márciusában változás következett be, tanyai kollégiumként működött tovább az „intézmény”, valamint fiúotthonként is, helyet adva a felső tagozatos, túlkoros fiúk számára. A lakók között volt állami gondozott és magán növendék is. A szomszédos Deák Ferenc Általános Iskolával közös igazgatás alá kerülve kezdte meg működését. A fiúotthon története 9 mozgalmas év után fejeződött be.

A fiúotthonba 1972-ben lányok költöztek, leány nevelőotthonként működött tovább. Ilyen formában több, mint 20 évig, egészen 1994-ig funkcionált.

Egy minisztériumi pályázatnak köszönhetően 1991-ben elkezdődött egy új intézmény megépítése, mégpedig a gyermekek befogadására alkalmatlanná vált Deák Ferenc utcai épület helyén. A létesítmény gyorsan benépesedett a városi kisegítő iskola tanulóival, beköltözött a nevelőotthon, majd a szomszéd kisvárosi, vagyis a csongrádi székhelyű általános iskola és fiú nevelőotthon is itt kapott helyet. 1994-től az intézmény új neve: Csongrád Megyei Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon Csongrádi Telephelye. (Maczelka, 1999.)

1999-ben, a több egységből álló intézmény felvette Rigó Alajos gyógypedagógus, egykori iskola igazgató nevét. Az új intézmény megalakulásával a Csongrád városában funkcionáló, megyei irányítású Kisegítő Iskola tanulólétszáma intenzíven csökkent, emiatt a szentesi intézményhez csatolták.
Az új név után, újabb változás: Gyvt.-nek megfelelően a Gyermekotthon speciális és otthont nyújtó gyermekotthonná, gyermekintézménnyé vált, alakult át 2001-ben. Az otthonban töltött évek alatt szakmát szereztek, munkahelyet találtak maguknak. Sőt, elég sokan, saját ház birtokában hagyták el, de nem hátat fordítva a gyermekotthon falainak.

A 2006-os év elejétől a gyermekotthonhoz is szorosan fűződik egy jól kiépített nevelőszülői hálózat. A nevelőszülők kitartó és mindenre elhivatott munkájának eredménye elősegíti azt, hogy a „gondozottjuk” sikeresen vissza tudjon illeszkedni a vér szerinti családjába, illetve be tudjon illeszkedni örökbefogadó családja életébe.

 Az intézményrendszer általános iskolai szegmense foglalkozik tanulásban akadályozott tanulók nappali rendszerű és általános műveltséget megalapozó nyolc évfolyamos iskolai nevelésével és oktatásával.

Az 1997/98-as tanévtől kezdetét veszi a tanulásban akadályozott tanulók speciális szakiskolai képzése. Ekkor 2+2-es felosztásban működik a speciális szakképzés, ami azt jelenti, hogy 2 év az előkészítő, mondhatjuk alapozó oktatás. Majd a következő 2 év lesz az ún. szakképző évfolyam, ahol a közismereti tárgyak mellett a szakmák elmélete és gyakorlata a legfontosabb tananyag. A 2. szakmai év végén szakmai vizsgát tehetnek a tanulók, aminek sikeressége OKJ-s végzettséget vonz maga után.

A megyei önkormányzat, mint fenntartó, a feladatellátási kör kibővülése miatt az alapító okiratban is bejegyzett feladatként a 2004/2005-ös tanévtől ellátja a középsúlyos fokban értelmileg akadályozott gyermekek általános iskolai nevelését és oktatását egyaránt. A kibővült feladatellátás lehetőséget adott arra is, hogy az intézményen belül elkezdhesse működését egy gyógypedagógiai óvodai csoport, így az a 2006/2007-es tanévtől megkezdte állhatatos munkáját.

A Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007 nyarán elfogadta a közoktatási intézmények feladatellátásának átszervezési teóriáját, ezáltal megvalósította a gyógypedagógiai intézmények szervezeti átalakítását. A különböző városokban, különböző profillal működő gyógypedagógiai intézmények összevonásra kerültek, ezáltal egy többcélú, közös igazgatás alá tartozó közoktatási intézményt hozott létre. A fúzió következtében 2007 augusztusától a mi intézmény együttesünk is a hódmezővásárhelyi székhelyű Kozmutza Flóra Oktatási Intézmény tagintézményeként működik. 2010- ben tovább bővült az ellátandó feladatok köre, mivel ettől az évtől elindult az iskola berkein belül a fejlesztőiskolai oktatás, a súlyosan halmozottan fogyatékos tanköteles korú gyermekek számára. 2012-től az intézmény állami fenntartás alá került, következő évtől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ állományába tartozik, gazdálkodási tevékenységet nem folytat. (Talmácsi, 2013)

2005. augusztus 28-án délelőtt még itt is lázas munkálatok folytak, hogy a tanévkezdés zökkenőmentesen menjen, senki sem gondolt arra, hogy bármi akadálya lehet a hétfői tanévnyitónak. Sajnálatos tűzeset miatt több városból érkeztek a tűzoltók, áldozatos munkával mentették az iskola épületét. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy személyi sérülés nem történt, azonban több, mint 300 millió forintos kár keletkezett. Az óriási veszteséget, mint később a nyomozás során kiderült egy 8 éves gyermek okozta, aki a gyermekotthon lakója. A válságstáb döntése alapján szükségmegoldásként a város több éve nem használt, Kossuth utcai óvodája lett az „új iskola” épülete, amelyben 60 diák oktatását folytathatták, a 37 szakiskolás tanuló elhelyezését több szakiskola együttműködésével oldották meg. A lakóotthonban élőkről, több mint 50 gyermekről országszerte, több nagyvárosban: Makón, Hódmezővásárhelyen, Komárom-Esztergom megyében gondoskodtak. A kollégista gyermekeket befogadta a szentesi Terney Béla Kollégium. Az értékek mentésében, a költöztetésben igazi emberi összefogás volt tapasztalható. Civil emberek, vállalkozók, az önkormányzat humán erőforrást biztosítva, együttes erővel tették lehetővé a majdnem gördülékeny, és nem egészen stresszmentes 2015/16-os tanévkezdést. Az új környezet adta lehetőségeket és elsődlegesen a gyermekek sajátosságait figyelembe véve, új órarend és új tantárgyfelosztás kialakítására volt szükség, majd 2015. szeptember 1-jén elindult a nevelő-oktató munka az „új” Rigósuliban. (Szentesi élet, 2015)

A XV. Rigó Gála 2016. június 8-án került megrendezésre, az iskola életében ez a nap egy esszenciális dátum, mivel ezen rendezvény alkalmával lett iskolánk, az országban elsőként a gyógypedagógiai intézmények közül Vöröskeresztes Bázisóvoda és Bázisiskola.

A nemes kezdeményezés kedves kolléganőnknek Felföldiné Virág Klárának köszönhető, aki kitartó, áldozatos munkájával és elhivatottságával pályázati úton érte el azt, hogy ezt a címet méltón viselhesse ez az intézmény is. (Szentesi Mozaik, 2016)

A „Rigófészek” napjainkban

Szeptember 3-án kezdetét vette a 2018/19-es tanév, ami nem egészen problémamentesen indult. Gyógypedagógus hiányában 3 kolléga munkáját szétosztva, illetve egyéb megvalósítatlan technikai munkálatok nehezítették meg az évkezdést. Mindenki igyekszik feladatát úgy ellátni, hogy se a pedagógus, se a gyermek társadalom ne szenvedjen csorbát. A tagintézmény a városközpontban található, a zökkenőmentes nevelő-oktató munkavégzéshez próbáltuk most is az adott terepet, teret úgy kialakítani, hogy az megfeleljen a gyermekek egyéni, képességbeli és életkori sajátosságainak és hogy az a sajátos nevelési igényű, valamint a különböző fokban értelmi fogyatékos gyermekek integrációját szolgálja. Feladataink most is szerteágazóak, kezdve a legfiatalabb korosztálytól vagyis az óvodától, ahol enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek nevelése folyik. Az általános iskolai nevelés-oktatás 8 évfolyamban történik, amit az enyhén értelmi fogyatékos és/vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő, a többi tanulóval együtt nevelhető SNI-s tanulók szakiskolai képzése követ. Továbbra is működik a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulókból álló foglalkoztató csoportunk, akik szoros kapcsolatot ápolnak, tartanak fent a súlyosan halmozottan fogyatékos fejlesztő iskolai osztállyal. Az idén lehetőség nyílt külön autista fejlesztő, valamint az „Angol nyelvű kommunikáció” elnevezést viselő csoport létesítésére, indítására is. A kollégista gyermekeink újra elfoglalhatták a városi kollégium számukra fenntartott szobáit. A mindennapi problémák leküzdését segítik a minket pedagógusokat tárt karokkal váró, szeretettel teli és szeretetre, tudásra éhes, nyíltszívű, mosolygós gyermeksereg.

Röviden a példaképről: Rigó Alajos – tanító, zene-és gyógypedagógus, iskolaigazgató. 1916-ban született egy Csongrád megyei kis faluban Tömörkényben. Édesapja nyomdokait követte, ő is tanító lett, tanulmányit a Szegedi Tanítóképzőben végezte. Kántortanítói oklevelet szerzett 1935-ben. Különféle helyeken, igen változatos munkakörökben tevékenykedett és bizonyította sokrétű tudását. / Tanítóképző gyakorlóiskolájában tagozatvezető; nevelőtanár, adminisztrátor, élelmezésvezető, tankönyvíró, tanító, analfabéta tanfolyamot vezet, könyvtáros, igazgató stb./ 1954-ben került a szentesi Állami Gyógypedagógiai Iskolába, ez volt életében az az alapkő, ami a későbbiekben a város pedagógiai életében elismert szerephez juttatta. Ebben az intézményben tanítóként tevékenykedett, ahol akkoriban down-szindrómás, közepesen súlyos szellemi fogyatékos és mozgássérült emberek ellátása, „oktatása” folyt. Kötelességének tekintette, hogy tovább képezze magát, ezért 1955-től megkezdte tanulmányait a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola levelező tagozatán. Gyógypedagógiai munkája során újfajta szemléltető eszközöket készített, hétköznapi tárgyakból, ezzel is segítve az írás, számolás, éneklés, finommozgás készségének fejlesztését. Baráti kapcsolatot ápolt Bárczi Gusztávval. 1966-ban átvette a szentesi Gyógypedagógiai Iskola vezetését, majd nevéhez fűzhetjük az 1972.ben megalakuló leány nevelőotthont is, ami a későbbiekben egyesül a csongrádi fiúotthonnal és a gyógypedagógiai iskolával. Ő alapozta meg Szentesen az eszperantó nyelv tanítását, haláláig a Városi Nyugdíjas Klub vezetője. E példaértékű személyiség 1976-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Személye példaértékűvé vált mindazoknak, akik kapcsolatba kerültek vele, mert tudott lelkesedni, és lelkesíteni minden olyan kezdeményezésért, ami az emberiség szabadabb, szebb, kulturáltabb életét szolgálták. Legjellemzőbb tulajdonságai: gyermekcentrikusság, optimizmus, humanitás, szakmaszeretet, fáradhatatlanság, humorérzék, ember tisztelet, önzetlen segítés, egyéni bánásmód, módszertani gazdagság,  (Vágvölgyi, 2016)